A sziréna
hangja fülsiketítően vijjogott a fejemben, miközben hallottam Andy fájdalmas
nyögéseit is az autó kátyúba futásakor. Hátrafordulva ránéztem barátomra,
próbáltam úgy helyezkedni, a háttámla takarja arcomat. Nem akartam, akár még
csak futólag is, hogy valamelyik zsaru felismerjen, amikor megközelítettek
minket. Andy mellett megpillantottam túlvilági vendégem is, kinek szellem arcán
izgatottság honolt. Eszembe juttatta a régi csínytevéseinket. Jelenleg azonban
oda kellett figyelnem. Autósüldözés vette kezdetét, melyben Luc szitkozódva
próbált megszabadulni a zsaruktól. Eddig sikertelenül. Hol balról, hol jobbról
kerülgette a forgalomban – hozzánk képest szinte egyhelyben –, veszteglő
autókat. Ennek ellenére a fakabátok kitartóan követtek minket.
– A rohadt
életbe! – kiáltott fel Lucas. Bevett egy éles jobb kanyart, hirtelen görcsösen
ragaszkodni kezdtem a műszerfalba, és az ülés feletti kis karba. – Most vehetek
másik kocsit – zsörtölődött. – Pedig szerettem ezt a verdát! – jajdult fel.
– Ezen talán
ráérsz később is agyalni – mondtam gunyorosan. Luc vetett rám egy mérges
oldalpillantást, aztán figyelmét az útra összpontosította. Talál majd jobbat
is, amit úgyszintén meg fog kedvelni. Nála nem túl szokatlan a kocsi váltás,
bár egy jó ideje nem kényszerült ilyesmire.
– Adják meg
magukat, és álljanak félre a járművel! – hallatszott a hangszóróból a hátunk
mögül. Haverom felhorkant, s tudtam, mit gondol: hülyének néznek minket.
– Hogyisne! –
morgolódott hangosan is, és még jobban beletaposott a gázba. Az ujjaim pedig
még inkább megmarkolták a kapaszkodót. Jól vezetett, csak nem épp az én
idegeimhez mérten. Persze jelenleg csak azt akartam, rázza le valahogy a
seggünkben jövő autókat.
– Ismétlem,
adják meg magukat, és álljanak félre! – hallottuk ismét, de én már az előttünk
háromszáz méterrel álló lámpát figyeltem, mely először sárgára váltott, majd
pirosra. Luc mintha észre sem vette volna, szlalomozva az autók között tovább
hajtott a kereszteződés felé.
– Luc! Piros
van! – ordítottam rémülten nézve barátomra, aki tök nyugodtan ment tovább. – A
picsába Luc, ki fogsz nyírni minket! – feszültem meg idegességemben.
– Hallgass
már! Le kell ráznunk a zsarukat.
Mély levegőt
vettem, miközben éreztem, ahogy a halálfélelem úrrá lesz rajtam. A gondolataim
ezerfele kezdtek cikázni, míg végül megállapodtak Kat arcánál. Csak ő lebegett
előttem, a mosolya, az égkék tekintete és elhatároztam, ha ezt túlélem, akkor
nem érdekel semmi és senki, küzdeni fogok szerelme visszaszerezéséért. Minden
elbaltázott dolgot helyrehozok. Csak éljem túl! – nyögtem fel halkan,
miközben szememet nem tudtam levenni a kereszteződésben átszáguldó autókról,
amelyeknek úgy alig fél perc múlva nekicsapódunk. Összeszorítottam szememet,
inkább ne is lássam végzetem, ujjaim görcsösen markolták a kapaszkodót, s
vártam az elkerülhetetlen becsapódást. Itt a vég… Hallom. Már csak az életem
filmvetítése hiányzik, mely nem lesz túl hosszú…
Őrületes
dudálás, sziréna keveredett a hangos csattanással a hátunk mögött. Hirtelen
pattant fel a szemem, s azzal egy időben meghallottam Lucas örömujjongásos
kiáltását. Hátranéztem, ahogy távolodtunk egyre nehezebben vettem ki az
összecsattanó autók számát. Láttam a zsaru kocsikat, kettőt is, amelyek
frontálisan ütköztek három vagy akár négy személyautóval is. Kifújtam tüdőmből
a levegőt, meredten visszafordultam előre. Egy pillanatra lehunytam szememet,
aztán elvigyorodtam, amint tudatosult bennem: az előbb majdnem meghaltam, s
most mégis élek. Ráadásul a fakabátokat is leráztuk. Hatalmas megkönnyebbülés,
öröm és adrenalin szabadult fel a testemben, amit nem tudtam hang nélkül
elfojtani.
– Jeeeeeha! –
csatlakoztam be az ujjongásba, majd tekintetünk összeakadt és mindketten
elröhögtük magunkat. Hátranéztem az ájult Andyre. – Francba, igyekezz! –
szóltam rá Lucra. – Andy szarul van. – Barátom bólintott, és egy kerülőútra térve
az irányt a saját háza felé vette.
Hátulról, a
sikátor felől közelítettük meg a lakását. Leparkoltunk egy kicsivel messzebb, s
felnyaláboltuk Andyt. Luc a másik kezében a mobilját tartotta, miközben
elindultunk a bejárat felé. Tárcsázott egy számot, majd pár csöngés után
megszólalt valaki a vonal másik végén.
– Gyere a
házamhoz azonnal, és tűntesd el a kocsim! Süllyeszd el! – mondta a telefonba
parancsolón. – Mit kérdezgetsz? Mondtam valamit, nem? – Nem emelte fel a
hangját, de ez így sokkal fenyegetőbbnek hatott, mintha ordibált volna. Miután
kinyomta a mobilt, visszaejtette a zsebébe. – Eddig ezt szerettem a legjobban –
morogta a kocsijára utalva.
– Majd lesz
másik – feleltem nem túl érdekfeszítően.
– Haha – húzta
el a száját. Mikor odaértünk a ház bejáratához, előkereste a kulcsát.
Nehézkesen, de betámogattuk a félig eszméletlen Andyt, és lefektettük a
kanapéra.
– És most? –
kérdeztem idegesen. Andy ébredezni kezdett, szemhéjai alól kábán hunyorgott
rám.
– Ellátjuk a
sebét – válaszolt Luc egyszerűen, miközben a kis bárszekrényéhez lépett, és
elővett egy üveg whiskyt. – Hm… jó régi – fanyalgott elgondolkodón. Az arany
nedűre néztem, melyre először ráhúzott, majd nekem adott. Szó nélkül vettem el,
s kortyoltam belőle egy nagyot, míg Luc megnézte Andy lábát. – Francba, bent
van még a golyó – motyogta mérgesen. Andy halkan felnyögött. – Itass vele,
addig hozom a cuccokat – lépett ki a nappaliból.
Felpolcoltam
Andy fejét egy pár párnával, majd a szájához emeltem a whiskys üveget.
– Igyál, Andy!
– mondtam neki. Idegesen pillantottam az ajtóra, amely mögött az előbb Luc
eltűnt. Nem tudtam, mi a francot akart művelni.
– Ebből…
adhatsz – vigyorodott el Andy halványan két korty között. – Ki fogja venni, mi?
– kérdezte.
– Ki kell
venni – mondtam nem túl meggyőzően, pedig tudtam, ezt kell tennünk, aztán
meghúztam még egyszer az üveget. Luc visszatért, kezében egy vékonypengéjű
késsel, egy tállal, kötszerrel, s még valamilyen flakonnal – talán
fertőtlenítőszer lehetett. Láttam még valami nejlon félét, meg egy törülközőt.
Nyeltem egyet, és Luchoz léptem.
– Nem kéne
inkább kórházba vinni? Ha elfertőződik a seb… – mondtam fojtott hangon.
– Aha, és mit
mondasz? – rivallt rám suttogva, hogy Andy ne hallja. – Jaj, hát rosszul sült
el egy drogüzlet, de semmi komoly?! – Elhúztam a számat.
– A te barátod
is – böktem meg a mellkasát. – Hányszor csináltál ilyet? – kértem számon.
Tudtam, hülyeség lenne bevinni a kórházba, hisz a zsaruk biztos figyelik a
sebesülteket. És egy lőtt sérültet azonnal jelentenének a kórházban. Igazat kellett
adnom neki, csak nem akartam ezt végigcsinálni.
– Nincs más
választásunk – felelte keményen Lucas. – Vagy megpróbáljuk kivenni azt a rohadt
golyót, vagy itt vérzik el, úgy hogy nézzük.
– Hé, hé
srácok… – szólalt meg Andy a háttérben erőtlenül. – Én is itt vagyok, és…
hallok is. – Farkasszemet néztem Luckal, s mélyet sóhajtottam. – Bízom benned,
Luc – mondta Andy.
– Én is bízom
benned – mondtam, ő csak bólintott. – Mondd, mit tegyek! – vettem mély levegőt
felkészítve magamat.
– Hm, várj egy
kicsit – adta át a kezében tartott dolgokat, aztán ismét benyitott egy
helyiségbe, ha jól láttam a vécébe. Amikor visszajött a kezében egy nagyon
kicsi zacskó lapult, tele fehér porral. Heroinnal. Amint rájöttem, mit akart,
elkomorultam, s vádlón néztem rám. – Ez gyorsabban hat, mint a
fájdalomcsillapító – közölte, majd Andyhez lépett. – Haver, ez tetszeni fog, ha
bár nekem nem annyira – morogta, aztán kinyitotta a zacskót, és Andy elé
tartotta.
– Ez… most
komoly? – préselte ki magából Andy meglepetten. Na igen, se Luc se én nem
díjaztuk barátunk drogozását, s inkább a leszokásán ügyködtünk. Persze ez nem
sikerült. Még.
– Többet ilyet
sem teszek. Jól jegyezd meg – zúgolódott Luc, miközben néztük, ahogy Andy
belemártja kisujját a heroinba, és felszívja orrába a kis adagot – mely nem is
volt olyan kicsi. Már nyúlt is volna a következő adagért, de Luc elvette előle
a zacskót. – Na, na! Azt hitted, mi? Ennyi is elég lesz ezúttal – mondta.
Visszatette a helyére a drogot, majd elvette tőlem a cuccokat. Rendesen
lefertőtlenítette a kést a tálba engedve a löttyöt, Andy lába alá rakta a
nejlont, arra a törülközőt, aztán intett nekem. – Fogd le! – utasított.
– Ez fájni fog
– mondtam Andynek, miközben lefogtam a felsőtestét. Nem is akartam látni, mit
művel Luc, de persze ez elkerülhetetlen.
– Kezdem –
jelentette be elszántan, mire bólintottam. A kést belenyomta a sebbe, Andy
üvölteni kezdett, és rángatózni. Még jobban szorítani kezdtem. – Fogd! –
kiáltott rám Luc.
– Azt csinálom
– rivalltam rá. Luc nem felelt, egyik kezével fogta Andy lábát, a másikkal a
sebében turkált a golyó után. Barátunk üvöltése pár percre rá egy kissé
alábbhagyott, amint hatott rá a bódító heroin.
– Nincs meg az
a rohadt golyó – bosszankodott Lucas, miközben Andy nyögve rángatózott a
kanapén – alig bírtam lefogni. Luc eltökélt arcot vágott, keze – mint körülötte
szinte minden – vörösen fénylett a vértől. Most értettem meg miért kellett a
nejlon és a törülköző. A vér szaga felerősödött, émelyítően kábította elmémet.
Fintorogva szorítottam össze fogaimat, hogy kibírjam. Andy miatt. – Megvan! – kiáltott
fel Luc, ujjaival a golyót tartva. Elakadó lélegzettel figyeltem a tálba ejtett
golyót, majd azt lerakva lefertőtlenítette Andy sebét. Az érzésre felszisszent
és megrándult, mire megszorítottam a kezét.
– Már majdnem
vége – bizonygattam Andynek, miközben figyeltem, ahogy Luc összeölti a sebét.
Nem bírtam levenni a szemem a hosszú tűről – honnan szedhette? –, mely áthatolt
haverom bőrén. Szinte én magam is éreztem a szúrást, melytől megborzongtam. –
Kész – sóhajtott Luc, gondosan bekötözve a sebet. Elengedtem Andyt.
– Aludj egyet
– javasoltam neki. Felálltam, és kezembe kaptam a whiskys üveget, majd jól
meghúztam. Égette a torkomat az alkohol, de ettől függetlenül jól esett.
Megkerestem a zsebemben a cigimet, és rágyújtottam, miközben figyeltem Luc pakolását.
Leültem egy közeli székre, s lehunyt szemekkel mélyeket slukkoltam a cigiből.
Csak másfél
órával hét előtt jöttem el Luctól, hogy visszamenjek a raktárhelyiségbe, s
felpakoljam a cuccot a vevőnek. Ryan nem kérdezett Andy felől, én pedig nem kötöttem
az orrára. Jobb volt ez így mindenkinek. Leszállítottam a csomagot, aztán a
pénzt visszavittem Ryannek, s azon nyomban el is tűntem. Visszamentem Lucashoz,
s igénybe vettem a másik szobát, ahol általában meghúztam magam, ha nem volt
kedvem egy hajléktalanszállóhoz. Jelenleg pedig Andy közelében akartam lenni,
amíg csak tudtam, hogy érezze itt vagyok, ha szüksége van rám. Amikor ránéztem,
békésen aludt a magas láztól függetlenül. Luc hideg borogatással próbálta
visszanyomni a hőjét, amíg a szervezete heroinnal telített, nem akart
gyógyszert adni neki. Ruhástól dőltem le az ágyra, de nem jött álom a szememre.
Annyi minden történt ebben a két napban… Csak sodródtam az árral, s próbáltam a
felszínen maradni. Tudtam, ha egyszer a mélybe jutok, onnan nincs már visszaút,
és sajnos egyre jobban éreztem a mélység húzását. Nem akartam a tetteimre
gondolni, és arra, mit csináltam Katie-vel. Nem akartam, Andy így végezze,
ahogy majdnem sikerült neki. Utáltam az életemet, utáltam magamat, s tudtam,
csak egy ember segíthetne, aki most valószínűleg a pokolba kívánt
számtalanszor.
Korán
ébredtem, álmosan pislogva léptem ki a szobából. Megnéztem az alvó Andyt a
kanapén, majd írtam egy cetlit Lucnak, miszerint el kellett mennem, s jövök
este. Visszamentem Ryanhez a raktárépületbe, átadtam neki az Andy által – balul
elsült –, ügyletből szerzett pénzt, és elintéztem az aznapi dolgomat. Persze
Andy hollétéről csak annyit mondtam Ryannek, hogy az egyik haverjánál
tartózkodik, mert el kellett tűnnie pár napig. Így talán Ryan nem szerez
tudomást Andy valódi hollétéről – az embere a legnagyobb riválisánál a
legrosszabb dolgot is jelentette.
A hétfő hamar
elment, este ismét Lucnál aludtam, mint előző nap is. Reggel pedig mentem
elintézni a Ryan által kiszabott feladatomat. Kedden fáradtan estem be barátom
lakására, s azonnal bedőltem az egyik fotelbe. Nagyon rosszul aludtam a
napokban, az agyam csak úgy pörgött a kínzó gondolatoktól, melyek hol Kat, hol
Andy körül forogtak.
Luc két sörrel
a kezében jött felém, miközben Andy nyugodtan aludt a kanapén.
– Javult az
állapota? – kérdeztem halkan Lucot.
– Javulgat,
elég szép a sebe – felelte. – Te megvagy? – huppant le mellém a fotelbe, s
átadta nekem az egyik üveget. Szinte majdnem egyszerre nyitottuk ki a
dobozokat, és hörpöltünk a hideg itókából.
– Nem engem…
műtöttél – feleltem semlegesen, ránézve Lucra.
– Nem, de te
is olyan pocsékul festesz, mint Andy – horkantott Luc, majd elvigyorodott.
– Min
vigyorogsz? – kérdeztem, miközben rágyújtottam egy cigire. Kifújtam a fehér
füstöt, melyen keresztül nézve Luc arca elhomályosult.
– Csakis nő
lehet a dologban – tapintott rá a lényegre, de úgy tettem, mintha másról lenne
szó.
– Rosszul
hiszed – feleltem, ismét Katre gondolva. A szívem fájón dobogott mellkasomban,
mintha az a fél, melyet Katie-nek adtam, végleg összetört volna.
– Na, mesélj.
Ki ő? – helyezkedett kényelembe Luc. Elhúztam számat, még soha nem beszéltem se
neki, se Andynek Katről vagy Oliról. Talán eljött az ideje, hogy felfedjek neki
mindent. Még egyet slukkoltam a cigiből, majd elnyomva a hamutartóban
belekezdtem a kis mesémbe. Nem mindent árultam el Lucnak, főleg azt nem,
amelyet még előttem is homály fedett. Leginkább a sokévnyi távollét utáni
ismételt egymásra találásról beszéltem neki, az érzéseimről, és a
baklövésemről. Luc figyelmesen hallgatott, miközben még egy cigarettára
rágyújtottam. Miután elhallgattam, mély levegőt vettem. Luc pedig fejcsóválva
vigyorgott.
–
Hozzáfűznivaló? – kérdeztem ironikusan.
– Ó, sok is –
kacsintott rám.
– Halljam –
mondtam sóhajtva. – Ne kímélj!
– Te akartad –
figyelmeztetett, mire összeszűkülő tekintettel rámeredtem. Előredőlt a
fotelben. – Mégis mi a francnak agyalsz annyit? – kérdezte. – Mondd el neki,
mit érzel, aztán lesz valami – fejtette ki a véleményét olyan „Lucosan”. Ne
bonyolíts: ez az elve, de neki könnyű ezt mondani…
– Már
megtettem, és nagy ívben tojt a fejemre – feleltem felhorkantva, aztán
kortyoltam a sörömből.
– Valamiért
csak elment arra a találkozóra – nézett bele tekintetembe áthatóan, aztán ismét
elvigyorodott, s hátradőlt a fotelben. Elgondolkodtam szavain, eszembe jutott
Kat magyarázata, miért is jött el a parkba. Akkor nem hittem neki, de
megváltozott a véleményem: miért is ne higgyek? Hisz bebizonyította, semmit sem
jelentett neki a közelségem, a csókom – sőt egyenesen undorodott tőlem. No, nem
mintha azt rendes csóknak lehetne nevezni…
Amint
megjelent előttem rémült tekintete, azon nyomban elfogott a szégyenérzet és a
düh magam iránt. Hogy lehettem ennyire hülye? Mit gondoltam? Még hogy azzal
bizonyíthatok is valamit… Mégis mit? Mekkora vadbarom vagyok, azt? Vagy,
mennyire tudom bántani őt? Az eddig magamnak nyugtatásképp felhozott
magyarázat, miért tettem meg, jelenleg tök marhaságnak, sőt egyenesen
őrültségnek tűnt.
– Az az előtt
volt, mielőtt mindent elszúrtam volna – mondtam halkan Lucnak, miközben
kísérteni kezdett Jimmy ijedt tekintete. Megborzongtam.
– Azt még
kimagyarázhatod – kortyolt megint egyet a söréből. – Már ha akarod – vigyorgott
rám.
– Ugyan mi
értelme lenne? – kérdeztem inkább magamtól, mint tőle. – Jobb ez így. Még ha belém
is szeretne, mégis milyen életet adhatnék én neki? Én? – horkantam fel. – Most
mindene megvan – mondtam magam elé meredve. Luc egyenesen felröhögött
mellettem, aztán ahogy eszébe jutott, Andy mellettünk – próbált – pihenni,
rögtön elhallgatott.
– Nem hazudok
neked, Matt – halkította le hangját ismét előredőlve. – Nehéz kikeveredni
ebből, és még ha sikerül is, akkor sem mászol ki teljesen – nézett bele mélyen
tekintetembe. – De megéri kockáztatni, hidd el nekem. Megéri, ha ennyire
szereted.
Még igazán fel
sem foghattam szavait, amikor meghallottam Andy nyöszörgését.
– Ne is
hallgass rá… Matt – mondta halkan, résnyire nyitva szemét. – Hiszek abban,
hogy… te kikeveredhetsz… ebből… Ryantől.
– Gyógyulj,
Andy! – szólt rá Luc. – Csönd és aludj! – Andy szemhéjai már csukódtak le, de
erőtlenül nevetett Lucon.
– Nem tudsz
mindent – suttogtam Lucnak Jimmyre gondolva.
– Mit nem
tudok? – kérdezte, majd ismét kortyolt az üvegből. Hosszan beleszívtam a
cigibe, majd lassan kifújtam a füstöt.
– Megöltem egy
embert – ejtettem ki halkan, magam elé meredve. Aztán ránéztem barátom arcára,
melyen megrökönyödés és hitetlenség tükrözött.
– Hogy mit
csináltál? – emelte fel a hangját.
– Lelőttem
Piszkos Jimmyt – mondtam bűnbánóan, majd lenéztem a földre, ne kelljen Luc
csalódott tekintetében elmerülnöm.
– Basszus,
Matt! – fakadt ki a fejét fogva. – Hogy lehettél ilyen hülye? – támadt nekem
szóban. – A gyilkosság… – csóválta a fejét, még mindig hitetlenkedve, hogy én
ilyenre képes voltam. Meg akartam neki magyarázni, mi történt, de nem bírtam. –
Az már más tészta. Senki nem moshatja le rólad.
– Ryan… a
hibás – szólalt meg Andy, s erőt véve magán felnézett ránk.
– Ez nem igaz
– ellenkeztem. Nem Ryan húzta meg a ravaszt, csakis én. Tehát az én hibám. Egy
örökké kísértő bűn.
– Nem volt
más… választásod – mondta Andy, míg Luc próbálta megemészteni a hallottakat.
– Lehetett
volna, ha nem vagyok egy rohadt gyáva féreg – szidtam magamat ökölbe szoruló
kézzel.
– Miért akarta
ezt Ryan? – kérdezte végül Luc.
– Elárulta őt
a zsaruknak, de engem kaptak majdnem el – feleltem.
– És
elégtételt akart Jimmyn – bólintott Luc. – Ismerem Ryant – vicsorított. – És
téged is ismerlek. Nem akarom elhinni… – vett mély levegőt –, hogy meg akartad
volna tenni.
– Mi? – kaptam
rá tekintetem. – Dehogy akartam! – mondtam hevesen. – Olyan gyorsan történt…
Csak álltam ott, tartottam a pisztolyt… És Ryan meg rám kiáltott… És… és elsült
a fegyver… – halkult el a hangom a rám tört emléktől. Egész testemben
megremegtem.
– Nyugi, Matt
– válaszolt Luc. – Változtatni már nem tudsz rajta, de ne hagyd, hogy
felemésszen – nézett a szemembe. Bólintottam.
– Most pedig –
állt fel Luc, majd még egyet hörpintett a sörből. – Elviszlek – kacsintott rám,
mire én megilletődve néztem rá. – Hozzá – világosított fel, mintha egy hülye
gyerekhez beszélt volna.
– Nem –
jelentettem ki határozottan, a fejemet rázva. Még alig ocsúdtam fel ebből a
beszélgetésből, fáradtság húzta tagjaimat, és nem volt humorom Kat szeme elé
kerülni.
– De –
bólogatott Luc. – Szedd össze magad, ne legyél már ilyen anyám asszony katonája
– indult el, s finoman megütötte a fejem, aztán ellépve mellettem az egyik
szobába ment.
– Mi a
francnak mondtam el? – morogtam a hajamba túrva, majd arcomat a kezeimbe
temettem.
– Mert én
legalább helyre teszlek – szólt vissza, mire felhorkantam. Beletörődően
felálltam – tudtam, Luc nem hagyja ezt annyiban –, és követtem őt ki a házból
az új, alkalmi kocsijához.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése